Mindenféle maratonok

Unalmas pillanatainkban és nagy ráéréseink közepette rákaptunk a rejtvényfejtésre. Valójában nem újkeletű hobby ez, csak az utóbbi pár évben valahogy kiment a divatból nálunk. Na, de most! Most minden korábbi rejtvénymentes napot többszörösen bepótolunk! 

Heti rendszerességgel 3 hetilapot szoktunk megvenni, így 2-3 hónap alatt összegyűlik némi papír, ami azután a szelektív kukában landol. S persze ezen újságok mindegyikében van rejtvény, van, amelyikben akár három is. Micsoda rejtvény mennyország! Milyen jó, hogy még a karantén kezdete előtt ilyen hanyag voltam és nem dobtam ki a kiolvasott újságokat! Áldom a lustaságomat, komolyan! 

A rejtvény maraton kb. március közepén tört ki nálunk, nagyjából a koronavírus országunkba való beszivárgásával egy időben, s minden nappal egyre erőteljesebb hullámokban öntött el minket.  Eleinte csak az volt fontos, hogy 1-1 rejtvényt teljesen kitöltsünk, most már a megfejtés ideje is számít. Na persze nem mérjük stopperrel, de időnként fel-felbukkanunk egymás háta mögött és belelesünk, hol tart kedves családtagunk az aktuális rejtvény megfejtésében. Ilyenkor jönnek az "Ó, már itt tartasz?", vagy  "Jé, még nem vagy kész?" típusú mondatok, mellyel egymást ösztönözzük. 

Rájöttünk, hogy a különböző újságokban található rejtvények nem egyformán nehezek, így felállítódott egy hallgatólagos sorrend, melyik ér többet. Egyébként 2 rejtvényes kupacunk van: az egyik a kitöltetlen, a másik a kitöltött rejtvények sora. Az új rejtvények teljesen random kerültek a kupacba, és szintén hallgatólagosan, mindig a következőt vesszük el, nem keresgélünk. Van öröm, és baráti hátba veregetés magamtól, ha sikerül egy nehezebb rejtvényt teljesen megfejteni, vagy egy könnyebbet extra gyorsan. 

Időközben rájöttem, hogy az elmúlt pár hétben akkora mennyiségű rejtvényt dolgoztunk fel családilag, hogy ennek alapján lassan teljes statisztikát készíthetnénk mondjuk az átlagos rejtvényfejtő teljesítményről, a megfejtett rejtvények számáról, a rejtvény megoldásának idejéről, vagy akár a rejtvény készítő hibáinak gyakoriságáról. Mert hogy ő sem mindenható, vannak hibák a rejtvényekben szép számmal.

A családi rejtvény maratont kiegészíti nálam a sorozatnéző maraton. Kell valamit kezdenem a felgyülemlő szabadidőmmel, mialatt a családom többi tagja home office-ban tanul és home office-ban dolgozik. 

Persze eddig is elég nagy sorozat fogyasztó voltam, de hála a jelenlegi  egész napos itthon létnek, szinte már sportot űzök a sorozatok elfogyasztásából. Legalább is a férjem szerint. Mert miközben időnként jön-megy egy kört a lakásban és elhalad mellettem, rásandít a monitoromra és pár naponta konstatálja, már nem azokat a fazonokat látja rajta, mint korábban. "Ez már megint egy újabb sorozat? Milyen újabb? Ez azóta már a második."

A sorozat fogyasztásba úgy csöppentem, hogy egyszer egy film végén feldobta a világháló egy angol sorozat trailer-jét. Ez lett a vesztem. Mivel roppant érdekes volt, hát megnéztem, gondoltam, majd ha nem tetszik abbahagyom. Abbagytam? Dehogy! Alig vártam a következő évadot. Majd az azután következőket is. Sötét verem ez a sorozat nézés, mert ha beleesik az ember, nem egyhamar mászik ki belőle, beszippantják a történetek rendesen. És mindig van egy újabb sori, amit egyszerűen nem lehet kihagyni, aztán egy újabb és megint... 

Időnként kapok film tippeket ismerősöktől is, meg valljuk be, a közösségi oldalak is jó terep ahhoz, hogy infókat cseréljünk lényegében bármiről, de én is adok sorozatnézős ötleteket barátnőimnek, nehogy kimaradjanak már a jóból! Unszolom őket, hogy ha már megunták a kertészkedést vagy a kutya sétáltatást, legalább ezt és ezt az egy sorit nézzék már meg, mert annyira jó. De ha már ezt megnézték, kihagyhatatlan a másik és a harmadik is... Olyan ez, mint a 22-es csapdája: mindig minden a film nézésre ösztönöz.

Tulajdonképpen régóta szeretek filmeket nézni, mert a történetek kikapcsolnak a mindennapi monotóniából. Szinte minden érdekel, de többnyire csapongok a sorozatok között. Jellemzően korszakaim vannak: voltak a spanyol sorozatok, az angol kosztümös drámák, majd az északi thrillerek és sorolhatnám. Csak ne érezném annyira komfortosan magam itthon is, mint egy moziban! Ugyan is olyan vagyok, mint Pavlov kutyája: ha elindítok egy filmet, nekem is csorogni kezd a nyálam, és rögtön előkerítek a sorihoz egy adag pop corn-t!